A skót a családja unszolására elhatározza, hogy vesz egy autót, de lehetőleg a legkisebbet. Elmegy hát a kereskedőhöz, és kiválaszt egyet, majd így szól:
- Mondja kérem, mennyit fogyaszt ez a kisautó?
- Kérem minimálisat - mondja a kereskedő -, egy kanál benzin elég lesz bele.
A skót gondolkozik, majd megszólal:
- Leveseskanál, vagy kávéskanál?
Egy repülőgép pilóta felajánlotta Jock-nak és Maggie-nek, hogy elviszi őket repülni, és csak akkor kell fizetniük 10 fontot, ha egyikük is megszólal közben. Ráállnak a dologra, a pilóta persze kipróbál minden
figurát, bukfenc, dugóhúzó, stb. A skótok csak nem szólalnak meg. Leszállás után hátrafordul Jock-hoz:
- Nem volt olyan eset, amikor majdnem megszólaltál?
- De igen egyszer majdnem, amikor Maggie kizuhant.
Egy angol és egy skót vacsoráznak. A vacsora végén az angol letesz az asztalra egy fontot majd így szól:
- Osszák el!
A skót egy pennyt tesz le az asztalra majd így szól:
- Szorozzák meg!
- Honnan tudta, hogy mind a két skót teljesen részeg? - kérdezi a bíró a rendőrfelügyelőt.
- Egyszerű uram. Jack ötfontos bankjegyeket szórt szét, McPershon pedig felszedte őket, és visszaadta neki.
Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Kérem mondja el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
- Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!
A székelyek és a kínaiak háborúzni akarnak egymással.
- Aztán hányan vagytok? - kérdezik a kínaiak.
- Nyolcvanezren - felelik a székelyek - és ti?
- Egy milliárdan.
- Baj van János bácsi - szól hátra a székely vezér. - Hova temetjük ezt a sok kínait?
A székely és a felesége vacsoráznak. A nő magára borítja a paradicsomos szószt. Azt mondja a férjének:
- Most nézz rám! Úgy nézek ki, mint egy disznó!
- Ja! Meg még le is etted magad!
Az öreg székely bácsi felmegy Pestre az állatkertbe, hogy életében legalább egyszer lássa azt. Nagyon tetszik neki, sorra nézi az állatokat: a majmokat, a tigriseket, struccokat, stb. Odaér a zsiráfok kifutójához. Nézi a zsiráfot, nézi, csóválja a fejét. Már vagy egy órája bámulja tátott szájjal, mire hitetlenkedve csak ennyit tud mondani:
- Márpedig ilyen állat nincs!!!
Az öreg székelynek megbetegszik a tehene, és kihívja az állatorvost. Az orvos fölírja a receptet amivel az öreg bemegy a városba, majd amikor visszaér, azt mondja a feleségének:
- Te' asszony! Kóstold meg a gyógyszert, nehogy valami baja legyen a tehénnek!
A székely parasztbácsi elhatározza, hogy továbbtanul. Elmegy hát az iskolába, ahol egy felvételi vizsgán kell átesnie matematikából.
- Ha én adok magának két nyulat, aztán még két nyulat, majd még kettőt, hány nyula lesz? - kérdi a vizsgáztató.
- Hát bizony, akkor hét! - feleli a bácsi.
- Na, ezt gondolja át még egyszer! Ha adok magának háromszor két nyulat, akkor hány nyula lesz? - kérdi újra a vizsgáztató.
- Hét! - mondja a bácsi határozottan.
- De ember, még ezt az egyszerű számtanfeladatot sem tudja megoldani? Nem tudja, mennyi háromszor kettő?
- Háromszor kettő az hat! - mondja erre a bácsi.
- Akkor az előbb miért hetet mondott? - teszi fel a kérdést dühösen a vizsgáztató.
- Az előbb nyulat kérdezett, abból meg van nekem otthon is egy!